Báthory Erzsébet úgy vonult be a történelembe, mint a kora újkor iszonyatosan kegyetlen, szexuálisan aberrált, perverz, Sátánimádó, vérben fürdőző nagyasszonya. A magyar határokon túl is, mondhatni az egész világon, egyfajta női Drakulaként tartják számon. Báthory Erzsébet történetét először Túróczi László jezsuita atya fedezte fel. Könyvében, Erzsébet fiatal lányokkal való kegyetlenkedéseit írta le. Az eredeti történet szerint – amelyre Erzsébet borzalmas tetteit alapozzák – a nagyasszony éppen egyik szolgálóleányával fésültette magát, amikor is a lány véletlenül meghúzta a haját. Ekkor Erzsébet éktelen haragra gerjedt és a lányt úgy megütötte, hogy a felszakadó arcbőréből felfröccsenő vér egyenesen az asszonyon landolt. Ahová a vér került, ott a bőr fiatalodni látszott. Ezen felbuzdulva, a korosodó nő szolgálólányok százainak vette vérét…

A Báthory család nagy nemzetiség volt, sok birtokot uraltak, előkelő összeköttetéseik voltak. A családnak sokkal nagyobb volt az összetartozás tudata és sokkal nagyobb körre terjedt ki mint a mai modern korban. A Báthory családot a XI. század óta, Salamon király uralkodásától tartják számon. A krónikák emlegettek egy Báthor Opos nevű vitéz ifjút, aki bajvívásban jeleskedett. A XV. század elején, a reneszánsz hatásának köszönhetően, még régebbről eredeztették magukat, szokás szerint az ókori Pannónia királyaitól. Később már egyenesen Ádámtól és Évától fogják eredeztetni magukat, akárcsak a többi arisztokrata család.

1526-ban több Báthory is magas méltóságú rangot viselt, sőt közülük került ki maga a nádor is, István.

A XVI. században a Báthory dinasztia két ágra szakadt. Az egyik ág, a Szatmár megyei Ecsedről nevezte el magát (ecsedi Báthoryak), a másik pedig a Kraszna megyei Somlyóról (somlyói Báthoryak). Az ecsediek az ország nyugati részében, a Habsburg uralom alatt voltak előkelő pozíciókba, míg a somlyóiak Erdélyben megszerezték a fejedelmi széket.

Erzsébet szüleiben egyesült a két ág; apja az ecsedi ágból való Báthory György, anyja pedig somlyói Báthory Anna, Báthory István lengyel király húga volt. 1560-ban született meg közös gyermekük, Erzsébet. Még gyerekkorában elkötelezték Nádasdy Ferenc menyasszonyának, így korán elhagyta a szülői házat. 1575-ben házasodtak össze a Zemplén megyei Varannón.. A ceremónián részt vett a Habsburg uralkodó, Miksa császár és magyar király is, aki kétszáz tallér értékű, aranyozott boroskannát adott a fiataloknak. A Habsburg - főhercegek is igen gazdag ajándékokkal halmozták el az ifjú párt.

A házaspárnak öt gyermeke született, melyek közül hárman érték meg a felnőttkort: Pál, Anna (a szigeti hős, Zrínyi Miklós unokájához ment feleségül), Katalin (Homonnai Drugeth Györggyel házasodott).

A férj, Nádasdy Ferenc Vas megyei főispán volt, aki a bécsi udvarban nevelkedett és tett szert úri viselkedésre. Később kapcsolatba lépett felesége nagybátyjával, Báthory István lengyel királlyal, hogy fontos hírekről tudósítsa, vagyis a bécsi udvar politikai terveiről. A lengyel király óvta is őt az ebből származható veszélyektől. Az informálásnak meg is lett a következménye, 1586-ban Rudolf el akarta fogatni őt, Batthyány Boldizsárral és Zrínyi Györggyel együtt, de mivel a megidézettek nem jelentek meg Prágában, ez az ún. „praktika” nem fogott rajtuk. Harcolt a török ellen Zrínyi Györggyel és nagy diadalt aratott a szigetvári bégen. Később a kirobbant 15 éves háborúnak is szinte minden csatájában részt vett. Az állandó katonáskodások miatt meglehetősen sokat volt távol otthonától, családjától. Még javában dúlt a 15 éves török elleni háború, amikor negyvenkilenc esztendősen meghalt 1604-ben, Sárváron.

Az egyedül maradt özvegynek, aki ekkor 44 éves volt, nem csak a gyerekeiről kellett gondoskodnia, hanem a hatalmas birtokok ellátásáról is, míg fia be nem töltötte a főispáni széket. Erzsébet új udvari rendtartást hozott létre. Kézben tartotta a vármegyei és országgyűlési követek dolgát, figyelemmel kísérte a hadi eseményeket, ügyelt a közbiztonságra, utasításaival, döntéseivel irányította a birtokok gazdálkodását, és mindemellett gondja volt a hozzá fordulók támogatására is. Tőle függött, hogy megmarad-e a családban a vagyon, vagy pedig felaprózodik a rokonok között. 150 évvel később Bethlen Kata így jellemezte az özvegyi helyzetet: „Mint – hogy az Özvegyeknek állapotjok hozza azt magával, hogy más Embereknek mint – egy Tzélul ki-tétessenek, úgy vagyon az Én Özvegyi állapotom is; a’ melynek támadtak háborgatói…” Férje halála után Bánffy György és egy másik rokon próbált hozzájutni a Nádasdy – birtokokhoz, de mivel Erzsébet támogatások sorát élvezte, így nem sikerült nekik.

Ebben az időben sok segítséget kapott Batthyány Ferenctől, a Dunántúl leghatalmasabb birtokosától. Rendszeres levelezéseikből elég sok fennmaradt. 1605-től megnőtt a levélváltások mennyisége, amikor a Bocskai – szabadságharc hullámai átcsaptak ebbe az országrészbe is. Attól függetlenül, hogy Bocskai István Habsburg-ellenes harca a protestáns vallásszabadság jegyében is zajlott, a kálvinista Batthyány és Erzsébet mindvégig kitartott a katolikus Habsburg - uralkodó mellett. Ezt Bocskai nem is nehezményezte.

A Batthyányhoz írt levelekből arra következtethetünk, hogy az özvegynek nem egyszerűen szomszédos birtokosa volt, hanem a család legfőbb támasza is. A kutatás még adós Nádasdy és Batthyány kapcsolatának részletes feltárásával, de valószínűleg, baráti viszonyban állhattak egymással és így Nádasdy egész családjával is. Batthyány sokszor volt vendége Nádasdynak bécsi tartózkodásai során.

Egy idő után Batthyány és az özvegy kapcsolata már nem volt olyan felhőtlen és segítőkész.

1605. május elején Bocskai hajdúi mellett a soproni német katonaság is hozzájárult a Nádasdy - birtokok pusztításához. Erzsébet így írt erről Batthyány Ferencnek: „Kegyelmednek azt írhatom, hogy tegnap Sopronyból az németek kijöttenek az én keresztúri házamra. Álgyút hoztanak, városomot és majorimat tövéből kiégették, s mint a hírét hozák. Ugyan meg is vették a kastéllyomot. Miért köllessék ezt rajtam cselekedni, nem tudom” De 1605 augusztusában azonban még Batthyány katonái ellen is védekezni kellett, ugyanis a katonái gátlástalanul sarcolták a lakosságot. A birtokok védelmét csak katonasággal lehetett biztosítani, de érthető, hogy ezek után Báthory Erzsébet bizalmatlan volt, még a Batthyány által ajánlott katonákkal szemben is. A férfi többször is javasolta az asszonynak, hogy fogadjon katonákat a saját védelmére, de nem fogadja meg a tanácsot anyagi okokra hivatkozva: „…én senki szívét nem látom, efféle pártosokot nem szállítok semmi úttal az én városomban. Ugyanakkor azt is Batthyány tudomására hozza, hogy csak a saját embereiben bízik meg: „… az egy Csepreg valamennyire maradott meg, de azok is elég nyomoróságos fogyatkozással, azokkal penig olly végezésem vagyon, hogy valameddig az szükség kívánja, mindaddig fizetett gyalogot ötvent tart, azoknak vajdájok, zászlójok, dobosok vagyon, és continue Sárváratt lesznek, s most is ott vadnak, emberséges emberek és fegyveresek, nem úgy mint az vármegye, egy hétig is feltámad, más héten hazamegyen."

Levelezéseik egy idő után megritkultak, majd Erzsébet 1610-ben visszaköltözött Csejtére. Ennek oka valószínűleg a családon belüli tulajdonviszonyok átrendeződése volt. Nádasdy Pál nagykorú lett, így elkezdte saját udvarát kialakítani Erzsébet pedig visszavonult és így Sávár helyett Csejte lett az asszony székhelye.

Ennek az évnek az első napjaiban vette feleségül lányát, Nádasdy Katát Homonnai Drugeth György Felső - magyarországi arisztokrata, aki annak a Drugeth Bálintnak a rokona, aki majd a halála után lépéseket tesz az erdélyi fejedelemség megszerzésére, és nemcsak Báthory Gáborral szemben, de később Thurzó György nádor támogatásával – Bethlen Gábor ellenében is. Az esküvő idején két német szolgálólány meghalt Báthory Erzsébet udvarában. Erről, s a holttestek titkos éjjeli eltemetéséről a közeli Vágújhely bírósága is tudomást szerzett, arra azonban nincs ma még ismert adat, hogy valamely vizsgálat vagy eljárás folyt-e emiatt, avagy a bírói körben is csak afféle szóbeszéd járt a dologról. Mindazonáltal valószínűnek látszik, hogy ez a két haláleset lehetett az oka, vagyis inkább ürügye annak, hogy Báthory Erzsébet ellen 1610 márciusában nyomozás indult. A vád Thurzó György nádor 1610. március 5-én keltezett parancslevele szerint: „több leányt és szüzet és más nőket, akik a lakosztályában tartózkodtak, kegyetlenül és a halál különböző nemeivel megölt és megöletett”. Ezt a nyomozást a korabeli szóhasználattal „előzetes tanúvallatásnak” hívták. Eszerint Győr, Moson, Sopron, Vas, Zala és Veszprém, ill. Pozsony, Nyitra, Trencsén és Bars vármegyékben kellett tanúkat kihallgatni. Ezek kusza, nem egyszer ellentmondó tanúvallomások voltak. Az első önkéntes vádló Ponikenus János csejtei lelkész volt, az özvegy ellensége. Többféle bűnnel is vádolta úrnőjét, például boszorkánysággal és ördöngösséggel is.

A szolgákat kínvallatás alá vonták. A vád „koronatanúi”, akiket vallomásra bírtak, a következők voltak: Újvári János (Fickó), Jó Ilona (Helena), Beniczki Katalin, Szentesi Dorottya. Dórát első rendű bűntársnak minősítették. Ő akkor került gyanúba, amikor az udvarban járvány vagy egyéb betegség miatt elhalálozott lányokat[ először ijedtében nem eltemette, hanem úgy tett, mintha még élő betegek lennének és ugyanúgy főzött, mosott rájuk, ahogy eddig. Majd amikor már végülis ez az állapot tarthatatlan lett, akkor a hátsó kertben vagy itt-ott elásta őket, és ahogy ez lenni szokott a kutyák előkaparták a testeket és hurcolászták a testrészeket, ami eléggé sokkolta a környékbelieket.

1611. január 7-én íródott a latin nyelvű ítéletlevél, mely szerint a halálos ítéletet azonnal végrehajtották.

A tanúk vallomásai kínzások hatására születtek. Számos leírás megmaradt az utókor számára eme módszerekről. A vádlottat a hóhér, a vallató és a jegyzőkönyvvezető jelenlétében meztelenre levetkőztették. Hátratett kezeit összekötözték, s a hosszú kötelet egy mennyezeti csigán általvetették. Ilyen testhelyzetben magasra vonták, aminek a következménye a vállizületek kifordulása lett. A csigára vont személy lábaira nagy köveket kötöttek, s úgy húzták fel a magasba. A lábakat a híres spanyolcsizmába fogták, melynek a csavarjait összeszorították. Ha ez sem bizonyult elegendőnek, fáklyákkal égették, tüzes szerszámokkal szurkálták a vádlottat. Enyhébb kínzásnak számított például az, amikor pálinkát öntöttek a kihallgatott fejére és meggyújtották. A kínzásokat mindaddig folytatták, amíg az alávetett személy azt nem vallotta, amit kívántak tőle.

Ilyen kínzások hatására születtek a tanúk „beismerő vallomásai”, így a négy személy nem csak a maga bűnösségét ismerte el, de a Nádasdyné elleni terhelő adatok zömét is szolgáltatta.

Az állítólagosan megölt lányok száma változó vallomásonként: 35-től több százig változik a számuk, de abban azonosak, hogy mindegyik arról tanúskodik, hogy a lányokat kínozták. Ezeket az úgynevezett könyörtelen kínzásokat valószínűleg félreértelmezhették…

Erzsébet korában a főuraktól és nemesektől elvárt szokás szerinti kötelezettség volt az udvarnép és a várjobbágyok, valamint a katonák gyógyításáról való gondoskodás. Kevés ember volt kellően képzett, külföldi egyetemeken végzett orvos – akik leginkább a városokban működtek. A seborvoslást hozzá értő borbélyok végezték, a mozgásszervi és bőrbántalmakat fürdősókkal végezték, a bábák pedig a női bajokat és a gyermekbetegségeket orvosolták. A gyógyítás szakértelme azonban nem csak ezekre a tárgykörökre szorítkozott, lévén, hogy a társadalmi igény is sokkal nagyobb volt. Rajtuk kívül a családi-környezeti hagyományokon, tapasztalati alapon kitanult gyógyítók foglalkoztak még orvoslással országszerte. Közéjük tartoztak például a majorosok és majorosnék, akik az állattartás szakemberei voltak, és az állatok gyógyításához is érteniük kellett. A gyógyító füvek hatását ismerve ők embereket is gyógyítottak.

A kor viszonyai azt is szükségessé tették, hogy az alapvető orvoslási ismeretekkel azok is rendelkezzenek, akiket a szolgáik, jobbágyaik, birtokaik népéről való gondoskodás kötelezett, mert szervezni, irányítani és ellenőrizni is csak akkor tudták a gyógyító személyzet tevékenységét. Ilyen ismereteikről tanúskodnak a családi levéltárak gyógyszert, receptet kérő s küldő, olyankor gyógyító embert, orvost, bábát kölcsönkérő levelei. Báthory Erzsébet levelezésének is vannak olyan darabjai, melyekben másoktól gyógyszert, receptet kér, vagy azt jelzi, hogy familiárisainak egészségi állapotát távolról is figyelemmel kíséri, nekik gyógyszert küld vagy orvoslási tanácsot ad.

Erzsébet ügyének irataiból arra lehet következtetni, hogy nála, a Nádasdy – udvarban olyanokat is foglalkoztattak, akik a betegségek tüneteinek felismeréséhez is jól értettek, és az volt a feladatuk, hogy a falvakat járva felkutassák és begyűjtsék a betegeket. Ezzel nem csak egy-egy ember – a munkaerő – betegségét, munkaképtelenségét lehetett megelőzni, hanem az akkori igen gyakori pestis, tifusz, himlő s más járványok terjedését is. Az adatok arra is utalnak, hogy az egyes várakban, kastélyokban a gyógykezelésekre külön helyiségek voltak kijelölve, amelyek a higiéniai szükségleteknek is megfeleltek, és a betegek karanténszerű elkülönítése is alkalmasak voltak.

A gyógyítások kapcsán összegzésként elmondható, hogy Sárváron és a többi Nádasdy – birtokon gyógyítócentrum működött, melynek a feladata nem a kínzás, hanem pont az ellenkezője, a gyógyítás volt. A gyógyítás nem mindig volt sikeres, lásd járványok pusztítottak. A gennyes, üszkös sebek kimetszése, meszes vízzel való fertőtlenítés, forró vagy hideg vizes fürdő, szülészeti bajok méhcsípéssel való gyógyítása az orvoslás mellett a kínvallatásokkor is használatosak voltak, így félreértelmezésre adhatott okot a jó szándék.

Mindezek mellett nagyon nagy valószínűséggel leginkább politikai, hatalmi érdekek álltak a ún. koncepciós perek mögött, ugyanis a jogtörténet nem sok olyan esetet ismer, amikor a letartóztatásban lévő, sokrendbeli gyilkosságban elmarasztalt, élő főbűnöst ki sem hallgatták a saját ügyében, márpedig Báthory Erzsébettel ez történt. Ez leginkább az olyan személyekre vonatkozik, akik különösen főrangúak a 17. század eleji Magyarországon. Az eset azért is furcsa, mert nem sokkal azután, hogy a bécsi békekötés külön pontban szavatolta, hogy nemes személyek ellen indított büntetőeljárásnál elengedhetetlen jogi kritérium a vádlott szabályos megidézése és meghallgatása az ellene emelt vádakkal kapcsolatban.

Kinek is lehetett az érdeke ez az egész ügy, ki nyerhetett rajta? Nagy valószínűséggel a nádor, Thurzó György, aki a Dunántúl és Felső-Magyarország részein tejhatalmú úr volt és vagyonát akarta növelni. Rimay János így írt róla: „Ha az Bál az Isten, mért nem követed azt, Ha magyar vagy, miért nem szánod hazádat, Kár, hogy felejtetted el tennen magadat, Jobb volna töltened az tennen kasodat.” A korabeli jogszokás szerint, akit bűnösségben elmarasztaltak, annak vagyonának jelentős része a bírákra szállt. A nádor volt a feje az ország hadügyének, közigazgatásának és igazságszolgáltatásának.

De Thurzó részéről ez lehetett egyfajta hiúsági kérdés is. Sértődöttség Báthory Gáborral vagy Erzsébettel szemben. A nádor diansztikus terveket is szövögetett, ugyanis közeli vérrokonságban állt a Báthory családdal egyik fia házassága révén. Talán a fejedelmi székhez akart hozzájutni?

Thurzó nyíltan törekedett a Magyar Királyság és Erdély politikájának befolyására. Ezért igyekezett Bocskai István fejedelem után a Báthory Gábor elleni embereket támogatni. A nádor nem szívesen látta a hatalmas vagyon révén egyre függetlenedő Báthory Gábort.

Egyfajta propaganda lehetősége is felmerül az ügyben, mi szerint a Báthory Erzsébet ellen zajló három évig tartó nyomozás egybe esett a Báthory Gáborral folytatott tárgyalásokkal és merényletek eseményeivel, melyekben Thurzó aktívan részt vett.

Nem elhanyagolható Hetyéssy István felvetése, mi szerint a nádor azért vetette börtönbe az asszonyt előzetes vizsgálat nélkül, mert több mint valószínű, felségárulást állapítottak volna meg, ami teljes vagyonelkobzással járt volna a bécsi udvar javára.

1610. december utolsó napjaiban tartóztatták le A nádor cselekedeteit bírálta II. Mátyás, vagyis törvényellenesnek találta az Erzsébettel szembeni eljárást és követelte, hogy állítsák bíróság elé. Az uralkodó többször is utasította Thurzót. A nádor viszont azt válaszolta, hogy azért kellett tömlöcbe vetnie az özvegyet törvényes elítélése előtt, mert Báthory Gábor erdélyi fejedelemhez akart menekülni. Végül csak 1613-ban terjesztették fel a tanúvallomások jegyzőkönyveit az uralkodó elé. A fogvatartottat egy ablaktalan kamrában őrizték, és egy vénasszonyt rendeltek mellé, hogy etesse. Erzsébetet per és ítélet nélkül, majd a csejtei várban tartották fogva, ahol „az embergyilkosságban hírhedt meghalt fogságban, 1614. augusztus 14-én, hirtelen halállal, kereszt és fény nélkül”.