E-útdíj, OBU, GPS fedélzeti egység, EETS, Hu-Go, ÁAK. Ezeket a kifejezéseket tanulja a hazai fuvaros szakmai manapság. A nemzetközi fuvarozást végző cégek már más országokban találkozhattak az elektronikus útdíjfizetés rendszerével, itthon 2013.07.01-én vezetik be. Az elektronikus útdíj (e-útdíj) minden 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműre nézve kötelező lesz, legyen az hazai vagy csak áthaladó tranzit forgalom. Az új rendszer a bevezetők szerint igazságosabb lesz, mivel nem időalapon kell megfizetni a díjat ezek után, hanem a megtett út és az okozott környezetkárosítás mértéke szerint.

Az útdíjfizetésre kétféle módszert dolgoztak ki. Az elsőben előre meg kell venni egy útszakasz jegyet (viszonylati jegyet), azonban attól nem lehet eltérni, illetve annak díjából nem fizetnek vissza, ha nem sikerül "elhasználni". Ebben az esetben is előre kell megadni az útvonalat, illetve a gépjármű és környezetvédelmi kategóriát, de még az útvonal engedély számát is. Az útdíjfizetés a viszonylati jegy megváltásánál is előre történik meg. A második, korszerűbb megoldás az elektronikus útdíjfizetés. Ekkor rendelkeznünk kell egy On Board Unit-al (OBU vagy fedélzeti egység), amely GPS és SIM adatok átadásával meghatározzák a gépjármű pontos helyét, illetve az adatkommunikációval a számla egyenlegünkből azonnal levonják az úthasználat díját az adott útvonal szakaszra. Az elektronikus útdíjfizetéshez azonban előzetesen regisztrálunk kell az állami HU-GO rendszerbe, ott számlát kell nyitnunk, illetve az előre fel kell tölteni megfelelő szintre. Az adatok továbbításához egy bevallási közreműködő is szükséges, aki a megkapott adatokat fogadja és elküldi az állami rendszerbe. A bevallási közreműködő díjazását az állam fizeti, rendeletben rögzített 1,8%-al, amelyet az útdíjra vetítenek.

Az útdíjfizetés nem lesz egyszerű. Fontos, hogy mindenki időben tudakozzon a lehetőségekről és feladatokról, az OBU fedélzeti eszköz beszerzéséről, mivel egy esetleges  büntetés nagysága meghaladhatja akár a 100.000 forintot is!